Stohl András ügyével kapcsolatban nem a színészről fogalmazok meg, sok ezredikként, véleményt.

A visszaesőként, alkoholos és drogos (bár ez utóbbit az elterelés miatt a bíróság nem mérlegelhette) állapotban vezető, mások épségét is súlyosan veszélyeztetve balesetet okozó sofőrre kirótt jogerős ítéletről csak annyit, hogy Stohl András következő nyilatkozata nagyon a helyén volt: "Egész egyszerűen felelni kell azért, hogy én azon a hajnalon ittasan nekimentem két autónak és abból Pali bácsinak súlyos sérülést okoztam. Nincs mese, felelni kell, és ennek ez az ára, és azt gondolom, ha ennek ez az ára, akkor be kell menni a börtönbe."


Az is érthető, hogy a büntetés letöltését megpróbálja összehangolni színházi munkájával: "Két lehetőség van, vagy megpróbáljuk azonnal megkezdeni az ítéletet, hogy minél hamarabb túllegyünk rajta, vagy kérünk halasztást, hogy esetleg az évadot meg tudjam csinálni. Az ítélet adott, itt arról van szó, hogy mennyire okozok nehézséget a Nemzeti Színháznak további működésében" - mondta Stohl András.

Az ügyet kísérő vélekedések nagy többsége viszont gyűlölködő. Árad a "sztár" elleni düh. A nagyrészt névtelenül megfogalmazott vélemények egyik legjellemzőbb vonása, hogy nem hajlandók észrevenni semmit, ami szélsőséges ítéletalkotásuknak ellentmondana.

Stohl András azt, amit elkövetett, az általános jogérzék szerint nem úszhatta meg kemény büntetés nélkül. Az is tény azonban, hogy a baleset óta tiszteletre méltó küzdelmet indított azért, hogy felelősséget vállaljon tettéért, és a következményeket is elviselje. Küzdeni kell elsősorban önmagával - de a jelek szerint hosszabb, és talán reménytelenebb küzdelemre kell számítani a magyar közvéleménnyel. Az lenne a jó szereposztás, ha a bűnös reálisan és könyörtelenül mérné fel saját tettét, a külvilág pedig, ha ennek komolyan vehető jeleit látja, meghagyja neki önmaga sanyargatásának terhét. A bűnös ebben az esetben hajlandónak, képesnek látszik a súlyos teher viselésére. A külvilág azonban, úgy látom, hisztérikus.

Jogászok, büntetés-végrehajtási szakemberek, lelkészek régóta hangsúlyozzák: nagyon fontos lenne olyan módon büntetni a vétkeseket, hogy - a főbenjáró, borzasztó banditizmustól eltekintve - minél több alkalom nyíljon az áldozattal való szembesülésre, a megsérült rend lehetőség szerinti helyreállítására. Legyen alkalom a bűnbe esett ember önvizsgálatára és a tisztességes életbe való visszatérésére.

Az ilyen jogrendet és igazságszolgáltatást helyreállítónak nevezik, szemben azzal a jogrenddel, amelynek fő célja a megtorlás, a bűnre adott kemény válasz. Ez utóbbi azon a kétes, a tényeknek totálisan elllentmondó elméleten alapul, hogy az elrettentés szünteti meg a további bűncselekmények elkövetését.

Ha egy ismert, népszerű színész esetében is ilyen nehezen fogadjuk el a lehetőséget, hogy akár jó irányban is változhat - vajon hogy vélekedünk az ismeretlen, mélyről jövő vagy mélyre csúszott, a nyilvánosság természetét sokkal kevésbé ismerő és értő ember megváltozásának esélyéről? A Stohl-ügy kapcsán megítélhetjük, mennyire nyitott a magyar közvélemény a primitív, középkorias logikával szemben a helyreállító jogrend felé. Az eredmény nem biztató.

Tamás Tibor
stop.hu