Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

Michel Douglas rákos: az orvosok pesszimisták

Szerző: Vörös István, – 2010-09-02 17:26:11

A 66 éves színészről nemrég derült ki, hogy torokrákja van, most pedig az is, hogy daganatát már csak a rendkívül előrehaladottnak számító IV. stádiumban fedezték fel. Azonnal megkezdték nála a sugár- és kemoterápiát, és bár Douglas bizakodónak tűnik, és próbálja könnyedén felfogni a betegségét, ez minimum a karrierje végét jelentheti.



Catherine Zeta-Jones férje, Michael Douglas a tegnapi David Letterman showban beszélt először pár hete diagnosztizált rákbetegségéről, és itt mondta el azt is, hogy daganatát már csak az igen előrehaladottnak számító IV. stádiumban fedezték fel. Bár a színész mindezt kedélyesen elbagatellizálta a beszélgetésben, a rákbetegségek különböző fázisainak leírása szerint állapota nagyon is súlyos.



Douglas eredetileg új filmje, Oliver Stone Tőzsdecápák című filmjének most bemutatott folytatása miatt érkezett volna Lettermanhez, de mivel időközben megállapították nála a rákot, így viccelődött egy sort azon, hogy éppen azt teszteli, hogy milyen messzire lehet elmenni egy film reklámkampányában. Aztán persze komolyra vették a figurát: "Ez a kezelés első hete, innentől kezdve csak rosszabb lesz az állapotom" - válaszolta Douglas Letterman azon megállapítására, hogy nem is hallatszik a hangján, de nem is látszik rajta, hogy rákja van. A kezelés miatt azonban várhatóan egyre nehezebben tud majd enni, a rákos területre irányuló sugár- és kemoterápia ugyanis roncsolja majd az ép szöveteket is. "De legyőzöm" - zárta a beszélgetést a színész, akinek a fentiek miatt akár a hangja is rámehet a dologra.

Nem vették észre időben

A 66 éves színész nyár elején kezdett el a torkára panaszkodni, de akkor elmondása szerint a felkeresett orvosok nem találtak nála semmit. Augusztus közepén végül szóvivője bejelentette: Douglasnél torokrákot diagnosztizáltak, és azonnal megkezdték a daganat sugár- és kemoterápiás kezelését. Bár a szóvivő nem tért ki a betegség előrehaladottságának fokára, abból, hogy a színész mindkét kezelést kapja, már akkor is sejthető volt, hogy nem kezdeti stádiumú daganatról lehet szó.

A színész a David Letterman show-ban elmesélte, hogy eléggé zavarja, hogy az orvosok a nyár elején nem találtak nála semmit, augusztus közepére meg azt állapították meg, hogy IV-es stádiumban van, ami még a derűs Douglas szerint is minimum úgy aposztrofálható, hogy "nem túl jó" diagnózis. Ő ennek ellenére bizakodik: "Elég jók az esélyeim. Nem szeretném elkiabálni, de olyan 80 % lehet az esélyem, a legjobb kórházakkal meg mindennel meg még ennél is jobb".

Nem ennyire jó a helyzet

Douglas optimizmusával szemben azonban egy tumor IV-es stádiuma - ami elsősorban a daganat nagyságát jelzi - a felmérések szerint ötéves szinten mindössze 1-2 százalékos túlélési arányt jelent, a torok- és gégerák esetében pedig azt is, hogy a rák már legalább egy helyre át is terjedt. A fej-nyak régióban az áttétek jellemzően a nyirokrendszerben vagy a nyelőcsőben képződnek. Douglas esetében is hasonlóról lehet szó: Lettermannek azt mondta, csak nyak fölött van rákos elváltozása.

A színész esetében a sugár- és kemoterápia mellett felmerülhet a sebészi kezelés is, bár erre inkább a rák korábbi stádiumaiban van nagyobb esély, amikor a daganat még nem épült be annyira a szövetekbe. A túlélési esély természetesen nagyban függ a páciens életkorától és általános fizikai állapotától is.

(velvet.hu)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó