Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

Mázlis pihenőnapja van

Szerző: Gábor János, forrás: hirado.hu – 2014-11-15 08:32:25

A kos érzelmi életében ma minden úgy alakul, mint a mesében, és csak hab a tortán, hogy szabaddá tudja tenni magát. Így maradéktalanul élvezheti barátai, szerelme társaságát. A szervezés némi fejtörést követelt, de végül sikerült megszabadulnia bokros teendőitől. Minden jó, ha vége jó, de azért a túlzott lendületéből vegyen egy kicsit vissza, nehogy idő előtt elriassza a kedvesét.

A bika hangulata ingadozó, és ez rányomja a bélyegét az egész napjára. Lassan már hatökrös szekérrel sem lehet kimozdítani az otthonából, pedig remek programok egész sora várja. Szerettei unszolására sem tenne egy lépést sem, pedig ez hosszú távon nem vezet jóra. Néha kompromisszumot kell kötnie akkor is, ha semmi kedve sincs hozzá - mint pont most.

Az ikreknek nem sok babér terem, ha továbbra is ezen az úton akar járni. Sikereket ugyan elérhet, de azok nem teszik maradéktalanul boldoggá, mert ez nem az, amire oly régóta vágyik. Ne aprózza el a tehetségét, hanem végre váltsa valóra az álmait, induljon el egy új úton! Lehetséges, hogy nem lesz könnyű, mert az nem kitaposott, de göröngyökkel teli út.

A rák párkapcsolatában itt a lehetőség, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Ne húzza-halassza az időt, mert minden percért kár. Már eddig is nagyon sok problémát söpörtek a szőnyeg alá, aminek sok-sok álmatlan éjszaka lett a következménye. Ne féljen kimondani titkos vágyát, mert már elég sok időt töltöttek el együtt ahhoz, hogy megkaphassa azt, amire olyan régóta vágyik.

Az oroszlán szeretne végre feltöltődni, de ha nem muszáj, most ne utazzon el hosszabb időre. Bár nem kell attól tartania, hogy elszegényedik, de most ez az út olyan váratlan, nagy kiadásokkal járna, hogy egy kicsit megingatná az anyagi helyzetét. De ha mindenképpen kikapcsolódásra vágyik, akkor egy rövid, pár napos kényeztető pihenést megengedhet magának.

A szűznek nincs oka panaszra, mégis elégedetlen. Többre és többre vágyik, és lehetőleg most, rögtön és azonnal. Szeretné, ha párja a csillagot is lehozná az égről. Nohát ez biztosan nem fog menni! A tenyerén talán egy kis ideig tartaná, de a csillagok házhoz szállítása, bármennyire is szeretné, most nem teljesíthető. Érje be kevesebbel, mielőtt kedvese végleg elmenekülne.

A mérleg megértésre, szeretetre és kényeztetésre vágyik, de a kapcsolata nem képes megadni ezt. Bármennyire is szeretné, mégse áltassa magát, mert ez sajnos nem több mint egy laza viszony, szenvedélyes rövid találkákkal. Ezért jobban jár, ha hosszú távon nagy terveket nem szövöget köré. Persze ha így is elfogadja és még így is megéri, akkor éljen csak a pillanatnak!

A skorpió hirtelen felindulásból ne vigyen ma kenyértörésre semmit, mert most nem képes józanul megítélni a helyzetét. Lehetséges, hogy teljesen igaza van, de végiggondolta-e, hogy mi lesz azután?  Miután kidühöngte magát és kiadta a mérgét, lecsillapodva kellene újra átgondolnia a szituációt. Jobb, ha most lenyeli ezt a békát. Ne csináljon kicsiből nagy problémát!

Az egyedülálló nyilasnak ma érdemes kamatoztatnia a csábos kisugárzását. Komoly sikerre számíthat, ha nem ül otthon magányosan. Mindegy, hogy merre jár, felhívja magára az ellenkező neműek figyelmét. A párkapcsolatban élők sem panaszkodhatnak a szerelmi életükre, mert szinte minden vágyuk teljesülhet egy kis leleményességgel.

A bak szeretne egy varázspálcát és mellé pár varázsszót, mert azt reméli tőlük, a gondjai így gyorsan tovaszállnak. A pálca is adott, no meg a szavak is, de a varázsláshoz már kicsit több kell. Sajnos a gondokkal egyedül kell megbirkóznia, mivel ebben az esetben senkire sem számíthat. A problémát csak saját magának köszönheti, mert hamarabb és többet beszélt, mint kellett volna.

A vízöntőnek volt már rosszabb és lesz még jobb napja is a mainál, de azért ne keseredjen el. Egy kis ügyes szervezéssel, ötletességgel még felejthetetlenné tudja tenni. De ehhez össze kell szednie magát és nem az elérhetetlen dolgokra vágynia. Most érje be kevesebbel, és próbálja meg azt maradéktalanul élvezni, ami jut. Minden azon múlik, hogy a poharat félig üresnek vagy félig megtöltöttnek látja!

A halak úgy érzi, hogy egészséges, mint a makk, és majd kicsattan az erőtől, de nem árt olykor elvégeztetnie egy mindenre kiterjedő ellenőrző vizsgálatot. Jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás, és mennyire igaz! Így a legkisebb eltérést is hamar észreveszik, még mielőtt nagyobb baj lenne belőle. Szánjon több időt az egészségére, szervezete biztosan meghálálja.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Lekváros buktát mindenkinek!


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó