Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Közlekedés, időjárás

Lassan szelídül meg az idő

Szerző: Korsós Éva, hir24 – 2014-04-09 08:54:55

Szerda napközben északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, de a Tiszántúlon estig sok lesz a felhő. Eleinte főként délen és keleten több helyen, majd egyre inkább a Tiszántúlon és északkeleten várható eső, zápor, de délután a Nyugat-Dunántúlon is lehet kisebb csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Az északnyugati szél erős, többfelé viharos lesz, majd délutántól mérséklődik a légmozgás. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében figyelmeztető előrejelzés van érvényben az erős szél miatt, amit 70 km/h feletti lökések is kísérhetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.

Csütörtökön a változó mennyiségű gomolyfelhőzet mellett néhány órára mindenütt kisüt a nap. Több helyen valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél többfelé erős, néhol viharos lesz. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható

Pénteken gyengén és erősen felhős időszakok és helyek egyaránt lesznek, főként keleten várható eső, zápor. Néhol még megerősödhet az északi szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul.

Szombaton kezdetben kevés lesz a felhő, majd gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, eső,zápor bárhol lehet. A szél mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 1 és 7 fok között alakul, 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó