Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

Boldog 73. szülinapot Kóbor Jánosnak, az Omega énekesének

Szerző: Lukács Kata, wikipédia.org/ koronaradio.hu – 2016-05-17 15:40:11

1943-ban született Kóbor János Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, becenevén „Mecky”, az Omega együttes tagja. Eleinte sportoló szeretett volna lenni, szép eredményeket ért el gátfutásban, azonban egy sérülés miatt kénytelen volt lemondani a sportolói pályáról. A családi hagyományokat követve építésznek tanult. 2013-ban személyesen járt Kalocsán dr. Bábel Balázs érseknél kikérve véleményét az Omega akkor még kászülő Oratórium albumával kapcsolatban.  

Hirdetés 

Hirdetés 

Első együttesét a József Attila Gimnázium tanulójaként alapította osztálytársaival. A hangszereket sorsolással választották ki, Kóbornak a ritmusgitár jutott. Később Laux a Benkó Dixieland Bandhez került, Kóbor és Varsányi pedig megalapították a Ciklon együttest.

 

Mivel állandó fellépő helyet nem sikerült szerezniük, 1962-ben Kovacsiccsal és Varsányival együtt kiszemelték a Próféta együttest és elhatározták, hogy egyenként bekerülnek oda. A tervüket sikerült megvalósítaniuk, majd ősszel a Próféta utódjaként létrejött az Omega. 1964-ben csatlakozott a volt osztálytárs Laux is. A kezdeti években nyugati slágereket dolgoztak fel. A hatvanas évek második felében az Omega saját zenéinek többségét Kóbor énekelte, az 1971 óta felvett dalokban pedig ő az egyedüli szólóénekes.

Énekesi pályafutása szinte teljesen az Omegához kötődik. Egyedüli közreműködése más produkcióban a Scorpions budapesti és kassai koncertje volt 2009-ben.

2013-ban az Omega Oratórium album következett, amelyet templomi koncerteken mutattak be élőben. Ez év szeptemberében, Kalocsán járt dr. Bábel Balázs érseknél Kóbor János. A rock-legenda az Omega készülő oratóriumával kapcsolatban kérte ki a főpásztor véleményét, hiszen azt főként hazai és határon túli templomokban szeretnék bemutatni. Dr. Bábel Balázs érsek Leányfalusi Vilmos kalocsai orgonaművésszel közösen véleményezte az Omega új alkotását.

Kóbor János az Omega énekes ekkor rádiónknak adott interjújában elárulta azt is, hogy kiemelt helyen szerepel Kalocsa az Omega-oratórium leendő koncerthelyszínei között amint elkészül a felújítás alatt álló Főszékesegyház.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó