A gárdaügy miatt még egymásnak feszül majd Orbán és Vona. Orbán nem tűri, hogy félkatonai szervezetek akarjanak igazságot szolgáltatni, törvényt alkotna a Gárda ellen, Vona viszont dekriminalizálna. A Jobbik elnöke szerint a kormányfő jelenlétével megmutatta, hogy a szélsőjobbos párt meghatározó politikai erővé érett. Abban egyetértett Orbán a Jobbik képviselőivel, hogy kevés a magyar.



A Jobbik parlamenti képviselői csütörtökön kulturált hangvételű beszélgetést folytattak Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyen azonban a "gárdaügyben nem sikerült zöld ágra vergődnie" a feleknek - mondta a Jobbik elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón.



A rend nem egyenlő rendetlenség

Orbán Viktor egyértelműen kijelentette, hogy sosem fogja elfogadni az olyan szervezeteket, amelyek az állam rendfenntartó monopóliumát kikezdik vagy megbontják: „a magyar gárda maga is nem a rend, hanem a rendnélküliség felé sodorja az országot”. A miniszterelnök – utalva a gárda újraalakulására – azt mondta, nem tűri, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni, s azt sem, hogy országgyűlési képviselők semmibe vegyék a magyar bíróságot. Amíg nincs általános szabályozás, „ami kizárja a bújócska lehetőségét”, addig helyzetről-helyzetre próbálja a kormány a rendet, a kiszámíthatóságot és a biztonságot fenntartani – ígérte a kormányfő.



Szerva ott – csere?

A betiltott Magyar Gárda július 4-én Magyar Nemzeti Gárda néven alakult újjá, s a két tábor szerint a következő hónapokban, években nagyon komoly vitatéma és konfliktustéma lesz a két párt között. A Jobbik a kormányfő meghívásával azt szerette volna elérni, hogy a politika képes legyen megoldást, kompromisszumot találni ebben a "több ezer ember életét meghatározó" kérdésben, mondta a Gárda dekriminalizálását szorgalmazó frakcióvezető. Vona Gábor azt szeretné, hogy a gárdisták végre nyugodtan élhessenek politikai szabadságjogaikkal. Ennek garantálására Orbán Viktor semmilyen fogadókészséget sem mutatott - fejtette ki a politikus.

Nő a mellény

A Jobbik kihagyhatatlan szereplője a magyar közéletnek, hiszen Orbán Viktor a Jobbik frakciójának felkeresésével elfogadta a 855 ezer ember szavazata által parlamentbe került pártot, büszkélkedett a pártelnök. A hatalom a kormányváltás ellenére továbbra is "jogi úton próbálja elfojtani" a Magyar Gárda által felvetett társadalmi problémákat, panaszkodott Vona.

Sőt, dorgálta is Orbánékat, mert szerinte a kormánynak – saját pártjával ellentétben – egyelőre nincs kialakult álláspontja a politikusi álláshalmozással kapcsolatban, bírálta Izrael-politikája miatt, de megnyugodva talált közös pontot a népességfogyás rémében és a termőföld védelmének kérdésében. Ettől egyaránt tart ugyanis a Fidesz és a Jobbik. A Jobbik egy a "cigány-magyar együttélés feltárására" szolgáló eseti bizottság felállítását is szorgalmazta a kormányfőnél, de Orbán Viktor az Országgyűlésre bízta a testület felállítását.