Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

Hoppá! 10 évente csak egyszer bukkan a felszínre a szellemfalu

Szerző: Lukács Kata, szeretlekmagyarorszag.hu – 2014-03-29 08:58:57

Olaszországban, Toszkánában található a víz alatti falu, Fabricche di Careggine tízévente kerül a felszínre, és ekkor tömegek lepik el. Az 1300-as években érkeztek először erre a területre a brescai kovácsok és egy vasöntödét nyitottak. Azonban az 1800-as években bezárt a helyi vasmű, és a korábbi jólét után szegénység és nyomorúság következett. A 20. század legelején a közelben márványbányák nyíltak, ami miatt az Edron-folyón vízerőművet építettek. 1941-ben a Selt-Valdarno-vállalat megkezdte egy, az Edron-folyónál épített erőművek működését segítő duzzasztógát építését. 1947 és 1953 között elkészült a 92 méter magas, 36 ezer köbméter víz megtartására képes gát. Ennek következménye azonban az volt, hogy el kellett árasztaniuk Fabricche di Careggine falut, és a 146 lakost ki kellett telepíteniük.

A mesterségesen kialakított tó vizét tízévente egyszer leengedik tisztítás céljából. Ilyenkor újra előbukkannak a megüresedett házak, a temető és a templom is. Ez eddig csak négyszer történt meg: 1958-ban, 1974-ben, 1983-ban és 1994-ben. Ugyanakkor tervbe vették, hogy egy hatalmas üvegkupolát építenek a falucska fölé, ami így egész évben látható lenne.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó