Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

Európa keveset piál, a magyarok kicsit többet

Szerző: Gábor János, – 2010-04-22 13:39:29

Az EU-polgárok közel egynegyede - pontosan 24 százaléka - egyáltalán nem ivott alkoholt az elmúlt egy esztendő alatt, ám azok körében, akik fogyasztottak alkoholt, 29 százalék hetente minimum egy alkalommal legalább öt pohárral is felhajtott - derül ki az Eurobarométer uniós közvéleménykutató intézet felméréséből. Az adatsor arról tanúskodik, hogy Portugáliában (42 százalék), Olaszországban (39 százalék) és Magyarországon (35 százalék) a legnagyobb azoknak az aránya, akik teljes következetességgel távol tartották maguktól a poharat - legalábbis az önbevallás szerint. A legkevesebb absztinens Dániában (7 százalék), Svédországban (10 százalék) és Hollandiában (12 százalék) él.



Azok körében azonban, akik nem tartóztatták meg önmagukat az elmúlt egy év során, uniós átlagban 29 százalék elismerte, hogy hetente legalább egy alkalommal megivott öt pohárral vagy még annál többel is. Ez tehát a nem absztinens 76 százaléknak a 29 százaléka, vagyis az összes megkérdezett 22 százaléka.

Az egy alkalommal legalább öt ital elfogyasztását az angol nyelvű szakirodalom "binge drinking" - nagyjából: "vedelés" - elnevezéssel illeti, és úgy definiálja, hogy ilyen esetekben a cél maga a leittasodás.

A vedelők aránya - a nem absztinensek körét tekintve - Írországban (44 százalék), Romániában (39 százalék), valamint "holtrészegversenyben" Németországban és Ausztriában (36 százalék) a legmagasabb, míg Lettországban (11 százalék), Svédországban (13 százalék), valamint Luxemburgban (14 százalék) a legalacsonyabb. Magyarországon az uniós átlagot jelentő 29 százaléknál markánsan alacsonyabb arányt, 24 százalékot mértek.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó