Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

Adele szemközt köpné apját

Szerző: Vörös István, – 2012-02-20 12:05:25

Adele apja tavaly a Sun bulvárlapnak adta el alkoholizmusának és a család ebből következő sanyarú sorsának a sztoriját. Mint most kiderült, az énekesnő ezen annyira felhúzta magát, hogy minden kapcsolatot megszakított vele.



Újabb részlet jelent meg Adele nagy Vogue-interjújából, pár nappal azután, hogy az énekesnő azzal sokkolta a világot, hogy öt évre visszavonul - jaj, de inkább mégsem, mert hát kapott hat Grammy-t. Ebben a részletben arról beszél, hogy már nem kívánja ápolni a kapcsolatot az apjával, azok után, hogy az a Sun bulvárlapnak felfedte alkoholista múltját és a család felbomlásának okát. A tavaly márciuban megjelent interjúban Mark Ewans ilyeneket mondott: "Rohadt egy apa voltam, pont, amikor igazán szüksége lett volna rám. Naponta két liter vodkát és hét-nyolc sört nyakaltam be. Körülbelül három évig ittam így; Isten tudja, hogyan éltem ezt túl. Mélységesen szégyelltem azt, hogy mi lett belőlem; tudtam, hogy a legjobb dolog, amit tehetek érte, az az, hogy gondoskodom róla, hogy sose lásson ilyen állapotban.”


Az interjúban Adele apja azt állította, hogy "most már nagyon jóban vagyunk, szóval ki tudja, talán összegyűjtöm a bátorságom, hogy elmenjek az egyik koncertjére." Adele viszont most, majdnem egy évvel később azt mondta a Vogue-nak: "Éppen készen álltam arra, hogy újra felvegyem vele a kapcsolatot, de eljátszotta a lehetőséget. Soha többet nem fog hallani rólam. Rettentően felidegesített, hogy eladta a történetünket a sajtónak. Biztos kapott érte annyi rohadt pénzt, amivel elvolt egy fél évig, de lesznek ennek más következményei is. Visszatér tíz év után, és azt mondja: \'Talán én vagyok az oka, hogy a lányomnak problémái vannak a férfiakkal.\' Hát bassza meg! Hogy mer beleszólni az életembe? Meg: \'Nagyon szeretem őt!\' Komolyan, ezt az újságból kell megtudnom? Ha valaha az életben a szemem elé kerül, arcon fogom köpni."


Most tényleg igyekszünk egy darabig nem írni újabb Adele-hírt, úgyhogy gyorsan elmondjuk, hogy beköltözött egy West Sussex-i kastélyba, amiben tíz hálószoba, két uszoda és egy helikopterhangár is van. Azért tudni kell, hogy az Adele szerint "eléggé közhelyes" kastély jó része üresen áll. Az énekesnő havonta nagyjából 15 ezer font (5,2 millió HUF) lakbért fizet érte

(quart.hu)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó