Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Magazin

80 éves lett Ferenc pápa

Szerző: Lukács Kata, hvg.hu/hirado.hu – 2016-12-17 13:43:04

Ma ünnepli 80. születésnapját Ferenc pápa. Az egyházfő vegyésznek készült, imádja a focit, régebben futballozott. Nem támogatja a homoszexuális párok gyerekvállalását, de kiáll a gumióvszer mellett.

Hirdetés

Hirdetés 

Bergoglio az egyszerűség híve, kerülte a fényűzést. Repülőgépen turistaosztályon utazott, autóbusszal közlekedett és az érseki lakosztályt is visszautasította, helyette egy kis lakásban élt.

Máris példát mutatott híveinek, amikor 2013-ban megválasztott katolikus egyházfő a konklávén részt vevő Erdő Péter esztergom-budapesti érsek értékelése szerint. A vatikáni Szent Péter téren a magyar bíboros Ferenc pápának a bazilika lodzsáján való bemutatkozása után elmondta, az egyházfő máris példát mutatott azzal, hogy egyszerű fehér reverendában jelent meg, és kedves, közvetlen stílusban szólt a hívőkhöz”.

Nagy öröm volt három éve a pápa  megválasztása és az is, hogy Európán kívüli lett az egyházfő. Utoljára az ókorban volt nem európai pápa, akkor afrikai. Nem az számít, hogy argentin. Az új pápa szuverén egyéniség. Energikus, és odafigyel mindenkire.

Az 1936. december 17-én Buenos Airesben, Argentínába kivándorolt olasz családban született Jorge Mario Bergoglio születésnapján is mindennapos vatikáni szolgálatát végzi: reggel a Rómában tartózkodó bíborosokkal mutatott be misét (akik már készülnek az egyházfő felköszöntésére), majd Ferenc pápa küldöttségeket fogad. Ma délután Claudio Baglioni olasz énekes tart jótékonysági koncertet a vatikáni audiencia-teremben, de ez a közép-olaszországi földrengés sújtotta lakosságnak szól.

A pápa is ajándékoz

Születésnapján Ferenc pápa megajándékozza a Róma utcáin élő hajléktalanokat és szegényeket – mondta Diego Ravelli atya, a pápai alamizsnahivatal vezetője. Pápává választása óta ugyanis  az egyházfő minden születésnapján valamilyen meglepetésben részesíti az általa az év többi részében is sokat segített hajléktalanokat. Tavaly takarókat és hálózsákokat adományozott nekik, korábbi születésnapján ünnepi ebédre hívott meg néhány római hajléktalant.

Az 1969-ben pappá szentelt Jorge Mario Bergoglio, később Buenos Aires érseke számos interjúban sok mindent elmesélt már magáról: kedvenc filmjeinek egyike a Babette lakomája, kedvenc operája Puccini Turandot-ja, kedvenc festménye Marc Chagall Fehér keresztre feszítés című műve, nagy labdarúgó- és kosárlabda-szurkoló – Kedvenc csapata az argentin San Lorenzo FC.

A La Stampa című olasz napilapban közölt felmérés szerint az olaszok 85 százaléka nagyra becsüli Ferenc pápát.

A Vatikán külön elektronikus postacímet hozott létre Ferenc pápa felköszöntésére, amelyen a világ bármelyik részéből gratulálni lehet. A hét nyelven működő email-cím olaszul: PapaFrancesco80@vativan.va, latinul PapaFranciscus80@vatican.va – az alkalomra életbe lépett a #pontifex80 hastagh is, amellyel az összes közösségi oldalon fel lehet köszönteni Ferenc pápát.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó