Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Szeptembertől kapnak béremelést a pedagógusok

Szerző: Korsós Éva, – 2013-07-01 05:12:05

Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap az MTI-vel. Balog Zoltán a kormány szombati döntését a Pedagógusok Szakszervezetének vasárnapi kongresszusán jelentette be az érintetteknek.


 
A miniszter azt mondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium még számolja, hogy az összes más intézkedéssel együtt a béremelést milyen ütemezésben tudják kivitelezni. Nagy valószínűséggel szeptember 1-jétől a béremelés 50 százalékát kapják meg a pedagógusok, a másik felét pedig a következő évben - tette hozzá.

Balog Zoltán, a fennmaradó rész folyósítására utalva, több lehetőséget vázolt. Elmondta: elképzelhető, hogy jövő január 1-jével és jövő szeptember 1-jével, tehát két ütemben rendezik a fennmaradó béremelést, de az is lehet, hogy egy ütemben, vagy január 1-jén, vagy szeptember 1-jén kapják meg a pedagógusok a béremelésük fennmaradó 50 százalékát. Ezek számbavételével folynak a számítások, mert a kormány a közszolgálat más területein is rendezni akarja a béreket - hangsúlyozta a miniszter.

Példaként említette, hogy egy harminc éve dolgozó pedagógus esetében összesen mintegy 110 ezer forintos béremelést jelent az életpályamodellel együtt járó béremelés, ennek az összegnek a felét kapja meg most szeptember 1-jétől az érintett. A béremelés mértéke attól függ, eddig hány évet töltöttek a pedagógusok a pályán, illetve attól, hogy milyen a végzettségük - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: a béremelés mindenkire vonatkozik, a pedagógiai szakmai és szakszolgálatokban dolgozókra is, tehát mások mellett a logopédusokra, az iskolapszichológusokra és pályaválasztási tanácsadókra, valamint természetesen az óvónőkre, közülük pedig a középfokú végzettségűekre is.

A tárca vezetője elmondta, hogy a PSZ vasárnapi tisztújító kongresszusán - ahol Galló Istvánnét elsöprő többséggel választották újra elnöknek - a kormányzat részéről ott volt Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár is, és mindketten válaszoltak a felmerülő kérdésekre. Balog Zoltán ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy "annak van igaza, aki megállapodásra törekszik". Így ebben az esetben a PSZ-nek és a kormányzatnak is igaza van, mert mindkét fél konszenzust szeretne elérni - jegyezte meg a miniszter.

(inforadio)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó