Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Végső búcsút vettek Demján Sándortól

Szerző: Korsós Éva, forrás:origo – 2018-04-10 15:48:10

Végső búcsút vettek Demján Sándortól. Magyarország egyik legsikeresebb üzletembere, Demján Sándor 75 éves korában halt meg.

Keddi temetésére Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, valamint az ország vezető politikusai is elmentek.

A Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában helyezték végső nyugalomra az ország egyik leggazdagabb üzletemberét. Demján Sándor több területen is sikeres volt pályafutása során. Az ő nevéhez köthető a nyugati mintára működő első magyar nagyáruház, a Skála elindítása még a 70-es években. Az 1980-as évek második felében már a bankszektorban tevékenykedett és a Magyar Hitelbank (MHB) elnök-vezérigazgatója lett.

A kilencvenes években pedig az ingatlanpiac felé fordult. Ehhez az időszakhoz köthető a budapesti Szabadság téri Bank Center, majd az újpalotai bevásárlóközpont, a Pólus Center építése is. 1999-ben pedig elkészült  a több nemzetközi nívódíjjal is jutalmazott West End City Center, amelynek megépítésében óriási szerepet játszott Demján Sándor.

Demján Sándor hosszú időn át volt elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, illetve a Takarékszövetkezeti Szövetségnek is.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó