Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Perújítást rendeltek el Farkas Péter drogügyében

Szerző: Korsós Éva, – 2012-07-05 07:31:52

Perújítást rendelt el Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó ügyében a Fővárosi Ítélőtábla - írta a Népszabadság csütörtökön.


Farkas Pétert és testvérét, valamint annak egy ismerősét 2004-ben vették őrizetbe, mert a gyanú szerint kábítószer-ültetvényt üzemeltettek a Farkas testvérek tulajdonában álló ingatlan e célra kialakított pincerészében 2001 és 2004 között.

A bíróság először felmentette Farkas Pétert, mert nem talált bizonyítható összefüggést személye és a drogtermelés között, a megismételt eljárásban azonban első fokon öt, majd jogerősen hét évet kapott. Ő azonban még az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt kisétált a bíróságról, és elhagyta az országot. Andorrában fogták el, onnan 2010 elején hozták haza, azóta tölti jogerős büntetését.

A sportolónak - aki továbbra is ártatlannak vallja magát - korábban két perújítási kérelmét is elutasították, ám most új bizonyítékok kerültek elő, amelyek megkérdőjelezték, hogy kimondható-e kétséget kizáróan a bűnössége - írta a Népszabadság.

(hirado.hu)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó