Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Nem kötnek kötelezőt az állami autókra

Szerző: Korsós Éva, – 2011-11-17 11:44:45

Már szinte biztos, hogy az állami kocsikra jövőre nem köt a tulajdonos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), hanem saját maga rendezi a károkat. A piaci források ezt a megoldást gazdaságtalannak tartják, ráadásul nemzetközi problémákkal jár. Hétfőn a parlament első körben megszavazta a kgfb-törvény módosítását, amelynek lényege, hogy az állam saját kézbe veszi a gépjárművei által okozott károk kifizetését, azaz nem köt azokra biztosítást.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elzárkózott a javaslat kommentálásától és a biztosítók is csak magukat meg nem nevezve mondtak véleményt az MTI-nek.

Miután nincs hivatalos statisztika az állami járművekről, és azokat több biztosító tartja nyílván, a becslések szerint 30-40 ezer autóról lehet szó. Ebbe beleértendők a rendőrség és a honvédség járművei is, amelyek közül számos külföldön, misszióban gurul. A biztosítók úgy vélik, hogy egy olyan portfólió, amelyben a károk szétterülnek, és matematikailag valószínűsíthetők, legalább 100 ezer járműből áll. Így az állam eleve hátrányból indul.

A biztosítók a kockázatot tovább porlasztják, viszontbiztosítást kötnek a meglévő állományra. Az államnak erre nincs lehetősége. A személyi sérüléses károknál akár élethosszig tartó járadékfizetési kötelezettség keletkezik, amire szintén elő kell teremteni a fedezetet.

Európában a Zöldkártya Egyezmény garantálja az autós külföldön okozott kárának megtérítését, amelynek az ellenértéke szerepel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban. A kgfb-ből kivett állami járműre az országhatáron határbiztosítást kell kötni. Ez viszont drága, így akár egyheti külföldi tartózkodás biztosítása több lehet egy éves kgfb-díjnál. Az EU-ban kötelező nemzetközi kárrendezési hálózatot fenntartani, hiszen minden kárt szenvedett a saját országában intézheti a kártérítést, akkor is, ha külföldi a károkozó. Ezt kiépíteni néhány tízezer járműre, fajlagosan igen drága - állítják az MTI által megkérdezett piaci szereplők.

További tisztázatlan kérdéseket vet fel, hogy a nagyobb állami szervezetek közbeszerzésen kötöttek kgfb-t a gépkocsijaikra. Ezek általában több évre szólnak és egyelőre nem világos, mi lesz ezek sorsa az új szabályozással.

(hir24)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Pattinson rekordprűd!


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó