Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Nem engedi el Kalocsa kezét a roma segítői hálózat feje

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2016-06-23 12:30:00

A közelmúltban a kalocsai Roma Közösségi Ház adott otthont a helyi nemzetiségi önkormányzat szervezte lakossági fórumnak, amelynek célja az volt, hogy megvitassák az érdeklődőkkel a városban jelen tervek szerint szeptemberben induló roma szociális segítői hálózat kialakítását.

Hirdetés

Hirdetés

A programon Kalocsa elöljárói és illetékes vezetői is képviseltették magukat, csakúgy, mint a közfoglalkoztatáson, utcai- és intézményi segítőkön alapuló stratégia kidolgozója és mondhatni, sikerrel megvalósítója – Szűcs Csaba kiskunhalasi alpolgármester.

Mint rádiónknak adott interjújában kifejtette, zsákutca a roma közösség felzárkóztatását romák nélkül megkísérelni, az általa vázolt és vélhetően Kalocsán is befogadásra kerülő program ugyanakkor Kiskunhalason, ahol a lakosság hasonló százalékos arányát teszik ki romák, már kézzel fogható eredményeket hozott, alig két esztendő leforgása alatt.

 

Szűcs Csaba kiskunhalasi alpolgármester, a Kalocsán indítás előtt álló roma felzárkóztatási program feje megjegyezte, hogy az ebben foglaltak sikeres kivitelezése felül kell, hogy emelkedjen pártpolitikai érdekeken.

Ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmazott, ugyanakkor elejtette, hogy ezt helyben is szem előtt kell tartani, hozzátéve, hogy a feladatellátás automatizmussá válásáig „nem engedi el Kalocsa kezét”.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó