Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Nagyobb a baj az érsekkerti fákkal, mint gondolták

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2016-12-18 11:50:00

A legutóbbi kalocsai képviselő-testületi ülésen Szabó Balázs tette szóvá, hogy az érsekkerti szabadtéri színpad környékén sok fát kivágott a Parkgondozó Kft.

Hirdetés

Hirdetés

Mint kiderült, a cég bejárta a hivatalos eljárás útját, megkérte a szakértői véleményt és jóváhagyást kapott, hogy kitermelje a balesetveszélyessé vált, időközben kiderült, hogy még utcai bútorok pótlására sem alkalmas, elöregedett, begombásodott növényeket.

Loibl Lászlótól, a cég ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy múlt csütörtökön az esetet szóvá tett képviselővel, és az általa felkért független szakértővel is szemlézték az Érsekkertet, amikor is kiderült, hogy vélhetően az elmúlt hetekben történt kivágásnál sokkal nagyobb mértékű kitermelésre és a helyükre újak telepítésére lenne szükség.

 

Loibl László, a Kalocsai Parkgondozó Kft. ügyvezetője azt is elmondta, hogy egy korábbi szakmai tanulmány is figyelmeztetett arra, hogy az Érsekkert faállományával lesz még dolga a városnak.

Hozzátette, hogy a fagondozás soron következő lépéseiről muszáj lesz tárgyalni a városvezetéssel a biztonság jegyében.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

80 éves lett Ferenc pápa


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó