Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Kalocsai tanárok vonultak az iskola elé - helyszíni riporttal!

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2016-03-30 09:07:22

Amint arról híreinkben korábban hallhatott, Bács-Kiskunban a kalocsai Szent István Gimnázium került fel a "Tanítanék!" kezdeményezés interaktív térképére, amely azt jelezte, mely oktatási intézmények csatlakoznak a szerda délelőtti, egyórás demonstrációhoz.

hirdetés

hirdetés

A helyszínen járva kiderült, hogy a gimnázium tantestületének közel fele, tanárkollegák és volt diákok várakoztak csendben az utcán - magánemberként, magánvéleményt nyilvánítva.

Ebből az iskola tanulói semmiféle hátrányt nem szenvedtek, és a megkérdezettek képviseletében Keleti Sarolta pedagógus elmondta, hogy demonstrációjuk tisztán szakmai célok támogatásáról szól, mellőzve mindennemű politikai üzenetet.

Miközben kollegánk a helyszínen járt, a stúdióból hívtuk Perity Lajos igazgatót, aki hangúlyozta, hogy a diákok a demonstráció ideje alatt is hasznosan töltik az időt, illetve megerősítette, hogy a valamennyi iskola elé vonult kollega magánemberként vesz részt az akcióban, amelyre lehetőséget biztosítottak.

Részletek a lejátszóra kattintva!

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó