Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Zene, koncert, klip

Hurts, Placebo, Mando Diao a Szigeten!

Szerző: Vörös István, – 2012-01-24 13:44:03

Újabb adag nevet jelentettek be a Sziget szervezői: újra fellép a fesztiválon a Placebo, visszatér Magyarországra a Hurts, a Horrors és a Subways, de jön a Friendly Fires is.



Még decemberben jelentették be a szervezők az idei Sziget első fellépőjét, az újjáalakuló Stone Rosest, most pedig az első komolyabb adagot is megkaptuk: ebben az eresztésben kizárólag brit indierock/pop zenekarok kaptak helyet, illetve kakukktojásként egy svéd. A Placebo (képünkön) mind önálló koncerten többször járt már Magyarországon, mind pedig a Szigeten is visszatérő fellépő, legutóbb 2009-ben játszott a fesztiválon, és egy évvel később pedig az Arénában is felléptek Brian Molkóék. Szintén jó ismerős a Subways, amely a Szigeten és az A38-on is játszott már, és ugyancsak nem először jön a svéd Mando Diao, valamint a Hurts sem, amely tavaly még az A38-Wan2 sátorban játszott, idén viszont már a Nagyszínpadon kap helyet. Tavaly novemberi koncertje után a Szigeten is bemutatkozhat a Horrors, de lesz három újonc is: az indie-s elektropopot játszó Friendly Fires, a tradicionális hangszereket és elektronikát vegyítő Crystal Fighters és a populáris folk-popot játszó Noah & The Whale is bemutatkozik augusztusban majd a magyar közönségnek.

(quart.hu)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó