Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Feljelentés Volánbusz-ügyben

Szerző: Bneu Edina, – 2012-02-21 17:38:07

A vagyonkezelő a busztársaság 2002-2010. évi tevékenységét vizsgáló bizottság jelentése alapján döntött a be- és feljelentésekről.


A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósága megtárgyalta a Volánbusz Zrt. 2002 és 2010 közötti működéséről és gazdálkodásáról készített jelentést, és egyetértett azzal, hogy a vizsgálat elvégzéséért felelős Vereczkey Zoltán megtegye a szükséges hatósági bejelentéseket és feljelentéseket.

A decemberben zárult vizsgálat megállapításai szerint a társaság korábbi vezetése szabályellenes intézkedéseket hozott, több döntése veszteséget okozott, illetve ellentétes volt a cég érdekeivel. A dokumentum a Volánbusz Zrt. korábbi vezetésének felelősségét az alvállalkozói szerződésekkel, a megállóhelyi utastájékoztató-eszközök felügyeletének kiszervezésével, a gumigazdálkodás kiszervezésével, a gumibérlettel, szakértői megbízási szerződéssel, a fóti szerviz bérlésével, a szentendrei autóbusz-pályaudvar értékesítésével kapcsolatban állapította meg, és tartotta szükségesnek a hatósági feljelentések és bejelentések megtételét.

A vizsgálatot vezető Vereczkey Zoltán, aki a vizsgálat idején a Volánbusz Zrt. igazgatósági tagja volt, a megállapítások alapján 2012. február 17-én a Nemzeti Nyomozó Irodánál megtette a hatósági feljelentéseket és bejelentéseket.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó