Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Elfogták Földesi-Szabó Lászlót

Szerző: Korsós Éva, – 2011-05-17 13:07:10

Elfogták kedden az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót; az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnöke eltűnt a bírósági tárgyalásról, ezért keresték - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője.
 A szóvivő tájékoztatása szerint a férfit Budapest egyik közterületén sikerült elfogniuk az NNI munkatársainak. Bartha László az ügyről több információt egyelőre nem tudott közölni, későbbre ígért tájékoztatást.

Az Egymásért alapítvány volt elnökét tavaly decemberben sikkasztásért és csempészésért ítélte hét évre az elsőfokú bíróság. A vád szerint több ezer tonna élelmiszert hoztak az országba adományként, ami után nem fizettek vámot és áfát. Az élelmiszereket végül nem adományként használták fel hanem eladták azokat, így több mint egymilliárd forintot csalhattak.

A tárgyaláson az elsőrendű vádlott az elsőfokú ítélet indoklásának felolvasása közben, egy-két perccel azelőtt, hogy az ügyész az előzetes letartóztatását indítványozta volna, felállt a vádlottak padjáról, kilépett a tárgyalóterem ajtaján, majd senkitől sem zavartatva távozott a bíróság épületéből.

Földesi-Szabó László szerepelt a Budapesti Rendőr-főkapitányság top 10-es körözési listáján, a Fővárosi Bíróság pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene.
(inforadio)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó