Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Az elmúlt években tömegével hallhatott híradást térségünk egyik legnagyszabásúbb beruházásáról, amely április 1-jén hivatalosan is komoly mérföldkőhöz érkezett.
Az Uszód, Géderlak és Dunaszentbenedek türelmét főként a mögöttünk lévő hónapokban folyt csőfektetési és aszfaltozási munkálatok nyomán próbára tevő csatornahálózat-építés ugyanis befejeződött és megtörtént annak műszaki átadása. Van azonban egy másik projektelem is, amelynek megvalósulása folyamatban van a kalocsai szennyvíz-tisztító telepen. Minderről a projektet kézben tartó uszódi önkormányzat első embere, Bedi Gyula számolt be a KORONAfm100-nak.
Uszód első embere, Bedi Gyula előrevetítette, hogy az elkövetkező hónapokban villámtempóban kellene a három érintett Duna-parti településen rákötni valamennyi háztartást az új szennyvíz-hálózatra. A polgármester hangsúlyozta, hogy ennek elmaradása komoly szankciót vonhat maga után – éppen ezért kérték a rövid határidő meghosszabbítását.
A sípszó után hagyjon üzenetet!