Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Végül "áldozata" is lett a sétálóutcai balesetnek

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2017-05-17 12:00:00

Az előzetes híradás szerint könnyen sérült a sofőrje annak az autónak, amely szerda éjjel egyenesítette ki a kanyart a posta épülete mellett, behajtva a sétálóutcába.

Hirdetés

Hirdetés

A jármű letarolta, ami az útjába került, mígnem a posta épülete előtti fa megfogta.

Az ittas kalocsai sofőr az elsődleges rendőrségi tájékoztatás szerint könnyű sérülésekkel megúszta az esetet, azt már a károk felszámolásáért felelős Parkgondozó Kft. ügyvezetőjétől tudtuk meg, hogy "áldozata" mégis lett az ütközésnek. Az autó útjába került fát ugyanis ki kell vágni, és több megsérült elem, illetve tároló szorul pótlásra, amelyről a helyszíni szemlét követően intézkednek - nyilatkozta a KORONAfm100-nak Loibl László.

 

Loibl László, a Kalocsai Parkgondozó Kft. ügyvezetője a szerdai sétálóutcai baleset kapcsán kitért arra is, hogy sokkal jelentősebb anyagi kár is történhetett volna.

Mint fogalmazott, amellett, hogy járókelő éppen akkor nem volt az utcán, külön szerencse, hogy az Asztrik-szobor is megúszta a rombolást.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó