Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Ünnepi fényekbe öltözött a kalocsai belváros

Szerző: Vörös István, – 2012-12-03 08:08:57

Idén is, mint már évek óta minden Advent első vasárnapján, ünnepi fényekbe öltöztették a kalocsai sétálóutcát.



A díszkivilágítás javát, amely körülöleli a belváros szívét főként arany és ezüstszínű fényfüzérek adják, amelyek az utca két oldalát és a járdát szegélyező ostorfákat díszítik.

Ebben az évben is a sétálóutca végén álló szökőkút helyére került a város adventi koszorúja, amelynek első gyertyáját vasárnap Dr. Mészáros István kalocsai templomigazgató kapcsolta fel. Az ünnepi műsorért az Eperföldi Tagiskola növendékei és a Liszt Ferenc művészeti iskola magánénekesei feleltek.





A második adventi gyertyát december 9-én délután fél 5-kor Horváth Bálint diákpolgármester kapcsolja fel. Műsorral a Szent István Gimnázium diákjai, valamint a Kalocsai Fegyház és Börtön Kórusa készül majd.



A következő alkalommal december 16-án és 23-án ugyancsak délután fél 5-kor gyúlnak ki az adventi fények a koszorún, előbb Kovács László fazekasmester, majd Török Ferenc polgármester keze által.
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó