Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Zene, koncert, klip

Újabb versenyen vettek részt a kalocsai lovasok

Szerző: Rumi László, – 2011-05-13 11:11:00

Meghívásos versenyt rendezett Baján a Staro Team

Az Éden Lovasiskola és a Hajnal Lovas Tanya-Baráti Kör is részt vett a május 7-én megrendezett ügyességi és díjugrató lovasversenyen, Baján.

Katus György és tanítványai a tavalyi év sikerei után ismét nagy reményekkel vágtak neki a megmérettetésnek. Sajnos ez a verseny nem úgy sikerült, ahogy azt az edző és a lovasok szerették volna. A bemelegítő pályán történt baleset rányomta a bélyegét a versenyre. Habaz Réka (Éden Lovasiskola) melegítés közben leesett lováról, és eltörte a kezét. Az egész csapat jobbulást kíván neki, reméljük hamar felépül, és visszaül a nyeregbe. A többiek ezután igyekeztek helyt állni. A díjugrató versenyszámban 90 cm-en Steiber Valentina harmadik helyet szerzett. Ügyességi pályán, 12 éves korosztályban Kollár Fruzsina (Éden Lovasiskola) maga mögé utasította a mezőnyt, és Virgonc nevű lovával megnyerte a számot. Ugyanebben a korcsoportban Pirisi Gréti (Éden Lovasiskola) a harmadik legjobbnak bizonyult. Az ötödik helyet ifjabb Hajnal József (Hajnal Lovas Tanay-Baráti Kör) szerezte meg. A felnőttek versenyét Balogh Mariann (Hajnal Lovas Tanya-Baráti Kör) nyerte, harmadik helyen Fehér Renáta (Éden Lovasiskola) végzett. Az ügyességi versenyszámok minden korcsoportjában számos versenyző állt rajthoz, így már egyetlen verőhiba elég volt ahhoz, hogy a lovas ne kerüljön a legjobb hatba. Ennek ellenére ki kell emelni Szabó Krisztina, valamint Kardos János, Kardos Dzsenifer és Kardos Larissza teljesítményét, akik ezen a versenyen az Éden Lovasiskola színeiben álltak rajthoz, hiszen bértartott lovaik, Sophie és Lili ennek a lovardának a vendégszeretetét élvezik. Mind a lovasok, mind a lovak számára nagyon fontos volt az első közös verseny, melyet reméljük még jónéhány követni fog. A következő megmérettetés június 4-én, Kiskunhalason lesz, amelyre már most készülnek a versenyzők.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó