Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Új hangokat ígérnek a szerkesztők

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2014-07-27 12:32:38

Az utolsó híradások óta sok minden történt az idén harmadszor megjelenő kalocsai antológiás kötet háza táján – a szerkesztő csapat megállás nélkül dolgozik.

Ennek egyik fontos eredménye, hogy megszületett a kalocsai és környékbeli alkotók papíralapú seregszemléjében helyet kapó képzőművészek és írók végleges sora. Ha az első két kötet is otthon pihen a könyvespolcán, akkor garantáltan a harmadik is még idén mellé kerül, hiszen meglepetésekben és új nevekben nem lesz hiány, tudtuk meg a szerkesztők képviseletében Balogh Csaba Zoltántól.

Balogh Csaba Zoltán szerkesztő egyelőre szűkszavúan nyilatkozott a harmadik „Kalocsai szó és kép” antológiás kötetbe válogatott alkotókról – azt azonban többször is hangsúlyozta, hogy nem csak az újdonság varázsa, azok hangvétele is különleges élményt ígér mindazoknak, akik a kezükbe veszik majd a novemberi megjelenéssel tervezett kötetet.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó