A régió hírei
Triplaelőadást tart a Városi Színházban Götz Anna
Szerző: Vörös István, – 2012-01-19 13:00:10
Amint arról korábban beszámoltunk, rendhagyó előadással folytatódik a mai napon az ötéves fennállását ünneplő Kalocsai Színház műsora. Götz Anna színművész Kincseim című zenés-irodalmi estjének repertoárját kifejezetten ezen alkalomra állította össze, nyilatkozta a Koronának Szabó Árpád igazgató, aki azt is megjegyezte, hogy a művésznő háromszor is megtartja előadását pénteken.
A Kalocsai Színház direktora azt is megemlítette, hogy Götz Anna meglepetéssel is készül a nagyérdemű számára, valamint örömmel újságolta, hogy több helyi középiskolából is érkeznek diákok az irodalmi estre.
A sípszó után hagyjon üzenetet!