Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Zene, koncert, klip

Tripla-lemezen koncertezik Madonna

Szerző: Vörös István, – 2013-10-09 14:50:36

Madonna harminc évvel ezelőtt, ’83-ban úgy indított, hogy majdnem egy teljes bolygó lakosságával gyűlöltette meg magát: aki kicsit is komolynak számított a 80-as évek elején, nem engedhette meg magának, hogy szeresse ezt a félpucéran fetrengő, átlagos hangú, önjelölt popdívát.



Aztán eltelt tíz év, Madonna pedig bebizonyította, hogy tőle lehetetlen megszabadulni, és összehozott pár olyan slágert, amit még a kultúrsznobok sem bírtak nem szeretni – ilyen a La Isla Bonita, vagy épp a Material Girl. A 90-es évek elejére viszont ismét eljutottunk oda, hogy a világ kijelentette: Madonnának vége, a kritikusok földbe döngölték Erotica című lemezét, Sex című fotóalbumát pedig üres exhibicionizmusnak nevezték. Ő azonban nem tágított: jött a Secret, a Take a Bow és az egész Ray of Light-éra, az új, spirituális Madonnát pedig az egekig magasztaltuk. A millennium utánra ismét beérett az évtized rendes „írjuk le Madonnát”-programja: 2003-ban bukott lemezként bélyegezték meg az American Life című albumot. Ekkorra már kicsit nevetségessé vált azzal dobálózni, hogy Madonnának vége, hiszen láthattuk, hogy ő ennél már sokkal rosszabb szitukból is könnyedén kievickélt. És valóban: pár év múlva jött a Hung Up, a rádiókból pedig ismét Madonna folyt világszerte.


Nézz bele a DVD-be: így szólt a Vogue 2012-ben!
 
Ezek után igazán nem meglepő, hogy 2013-ban – ismét az új évtized beköszönte után – a popkirálynőt újra divat lett szapulni. Most épp mert „nem öregszik méltósággal”, meg ilyesmi. Tavalyi, MDNA című lemezét pont úgy ignorálták a rádiók, mint anno az American Life-ot vagy az Eroticát, de ahogy az lenni szokott, Madonnának mindez meg se kottyant. Nyugdíjba vonulás helyett összehozott egy turnét, amely minden idők második legsikeresebb és legtöbb bevételt hozó popzenei turnéjaként zárt (a rekordot is ő tartja) és piacra dobott egy dupla CD-t a koncert zenei anyagával, amely jelenleg 9 országban vezeti az lemezeladási listákat – nem véletlenül. A show leginkább egy popzenei operára emlékeztet, három-négy régi és új sláger került vegyesen egy felvonásba. A friss szerzemények mellett olyan klasszikusok is felcsendülnek, mint a Papa Don\'t Preach, az Open Your Heart, a Vogue, a Human Nature, vagy az Express Yourself – ez utóbbi nem minden célzatosság nélkül pimasz Born This Way-mashupként kerül tálalásra. A koncert – bár DVD- és blu-ray-formátumban is megjelent – vizuál nélkül is igazolja mindazt, miért nem foszthatja meg senki Madonnát a koronától harminc év után sem.

(Steiner K. - est.hu/zene)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó