Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Történelmi jelentőségű fejlesztés előtt a kalocsai kórház

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2015-05-26 11:20:29

Amint arról a KORNAfm100-on már hallhatott, hivatalosan is zöld jelzést kapott az a milliárdos projekt, amelynek nyomán sok évtizede nem látott fejlesztési hullám indulhat néhány héten belül több megyei, így a kalocsai kórházban is.

A projektnyitó alkalmat a kecskeméti anyakórházban tartották, amelynek főigazgatója, Dr. Svébis Mihály rádiónknak elmondta, hogy 2015 hátralévő részében komoly átalakítás, bővítés és fejlődéssorozat előtt áll a kalocsai intézmény, hozzátéve, hogy ezen beruházás nyomán ide kerül majd a régóta várt CT röntgengép is.

Felkerestük Dr. Vadász Máriát, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Kórházba integrálódott kalocsai Szent Kereszt Tagkórház főigazgató-helyettesét. Őt többek között arról kérdeztük, hogy a rövidesen induló építkezések idejére hogyan tudják majd biztosítani a zavartalan betegellátást. A vezetőtől megnyugtató választ kaptunk.

A projektről ennél sokkal többet is megtudhat hét végi, Turmix c. térségi magazinunkból!

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó