Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Tizenhatezer forintért akár 10 évet is ülhetnek a bajai rablók

Szerző: Vörös István, – 2013-04-09 13:50:29

Fegyveres, álarcos rablókat kísértek megbilincselve a fegyőrök hétfőn a Kecskeméti Törvényszéken, Dr. Sárközy Szabolcs bírói tanácsa elé.

Tavaly januárban vitték el egy bajai élelmiszerüzletből a bevételt, most pedig az akkori zsákmány, mintegy 16 ezer forint miatt 5-10 éves fegyházbüntetés fenyegeti őket, írta a Kecskeméti Hírhatár. A két fiatalkorú gyermekotthoni szökevény tavaly január 8-án éjszaka, harisnyával a fején ment be Baján egy éjjel-nappal üzemelő élelmiszer boltba. Majd egyikük a kezében lévő, fegyverhez hasonlító tárggyal a bolti eladót a bevétel átadására kényszerítette. A gyors rendőri intézkedéseknek köszönhetően már másnap bilincs kattant a gyanúsítottak kezén, aki vallomásuk során elmondták, hogy egy 28 és egy 40 éves bajai férfi segítette őket, utóbbiról kiderült, hogy ő volt a bűncselekmény ötletgazdája. A négy férfi azóta is előzetes letartóztatásban van. A rendőrségi jegyzőkönyvekből az is kiderült, hogy aznap este valamennyien bedrogoztak. 

(fotók & forrás: Kecskeméti Hírhatár)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó