Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Tidir doktornő is megkapta az Aranyanyuk szobrocskáját

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2017-11-17 13:53:03

Csütörtök délután rendezték meg a Richter Aranyanyu-díjátadó ceremóniát a BMC Budapest Music Centerben.

(Képek: Aranyanyu - Facebook live stream)

Az eseményen, amelynek háziasszonya Jakupcsek Gabriella volt, Oláh Ibolya dalolt az internetes szavazáson döntőbe jutott és meghívott vendégeknek.

Bár az orvosok kategóriájában nem a kalocsai Szent Kereszt Tagkórház jelöltje kapta a legtöbb közönségszavazatot, és a zsűri díja is máshoz került, a szervezők a színpadra szólították dr. Tidir Alisza Vaszilijevnát.

Kórházunk szülész-nőgyógyásza maga is átvehette az Aranyanyu szobrocskáját, amelyet rövid köszönőbeszédben méltatott.

Mint elmondta, kettősség jellemzi ezt a szobrocskát, amely egyfelől elegáns és filigrán, másfelől igencsak nehéz is, hiszen folyamatosan emlékezteti a tulajdonosát, hogy milyen felelősségteljes feladatot végez.

Köszönetet mondott továbbá azt őt jelölő Szilágyiné Ernszt Nikolettának, aki immáron másodjára terjesztette őt fel a rangos elismerésre - ő hasonlóképp tett közösségi oldalán.

Így gratulált nevezője a doktornőnek - közös történetük videóját megtalálod alább:

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó