Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Távozik a közmédia vezére

Szerző: Korsós Éva, – 2013-10-16 20:59:03

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vagyongazdálkodási, stratégiai és struktúrafejlesztési vezetője lesz. Korábban a kormánypártok berkein belül őt emlegették az elhunyt Szalai Annamária egyik legesélyesebb utódjaként az NMHH elnöki posztján.


Böröcz Istvánt Karas Monika, az NMHH elnöke kérte fel a feladat ellátására, amikor október 16-án, szerdán részt vett az MTVA vezetői értekezletén – közölte az MTVA sajtóirodája szerdán.

Karas Monika a közlemény szerint azt mondta, "nagyra értékelem azt a munkát, amit az alap végzett a közmédia integrációja területén". Hozzátette, hogy "Böröcz István vezérigazgatói munkája azért is értékes, mert hatékonyabbá, átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé tette a közmédia gazdálkodását. Olyan rendszert épített, amely a rendszerváltoztatás óta sosem volt, amely nemzetközi viszonylatban is egyre több országban jelent példát".

"A létrejött egységes műsorgyártó szervezet jelenleg 4 televíziós, 4 rádiós csatornát lát el műsorokkal, további egy csatorna december 15-én indul, és a nemzeti hírügynökség számára is jelentős tartalmat állít elő" – tette hozzá.

Karas Monika arra kérte a leköszönő vezérigazgatót, hogy segítse a médiahatóság munkájának fejlesztését, a vagyongazdálkodási és szervezetfejlesztési feladatok színvonalának javítását, az egységes szervezet további stratégiai céljainak meghatározását.

"Ma, az információs társadalom számos lehetőséget jelent az esélyegyenlőség megteremtésében, ezzel együtt azonban a veszélyekre is fel kell hívnunk a figyelmet, és különösen a fiatal korosztályok védelme érdekében pontos és részletes szabályozást kell érvényesítenünk. Minden eszközt fel kell használnunk, hogy megvédjük gyermekeinket a veszélyes tartalmaktól, de minden esélyt meg kell adnunk, hogy a média kínálta lehetőségekkel élhessenek. Ebben a munkában kiemelten számítok Böröcz István tapasztalataira és tudására" – idézte a közlemény Karas Monikát, aki egyben a Médiatanács elnöke is.

Böröcz István 2011 év eleje óta irányítja az MTVA-t, ez idő alatt a frissen létrejött szervezet megerősödött, szervezettebbé vált – közölték. Böröcz István elfogadta az NMHH elnökének felkérését. Az új vezérigazgató megbízásáról a Médiatanács elnöke a közeljövőben dönt – tette hozzá a sajtóiroda közleménye.

Mint arról korábban a hvg.hu is beszámolt, a kormánypártokban Böröcz Istvánt a korábban elhunyt Szalai Annamária egyik legesélyesebb utódjának tartották. Böröcz viszont nem igazán felelt meg a törvényi feltételeknek, az interneten fellelhető életrajzai szerint ugyanis nem volt ötéves, média vagy hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlata.

(hvg)



A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó