Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Tánc mindhalálig: jön a Cselik Mária életéről szóló könyv

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2017-10-23 10:59:47

Advent első felére időzik a Népművészet Mesteréről, Cselik Máriáról szóló könyvének megjelenését Tamás László.

A nyugállományba vonulása előtti szabadságát töltő kalocsai könyvtárigazgató a KORONAfm100-nak adott korábbi interjújában már elejtette, hogy dolgozik az elismert drágszéli hagyományőrzőről szóló köteten, amely mostanra előrehaladott állapotba került.

Hozzátette, hogy a kiadásért felelős Kalocsa Népművészetéért Alapítvány örömmel venné, ha civil támogatást is kapna a kiadás anyagi terheinek mérséklésére.

Arról, mi mindent tudhatunk meg Cselik Máriáról a készülő kiadvány által, Tamás László kérdeztük.

(fotó: Bedi Gyula)

Tamás László, a Népművészet Mestere elismeréssel kitüntetett Cselik Máriáról szóló kötet kapcsán azt is elárulta, hogy az archív és új fotókkal gazdagon illusztrált lesz.

A friss képek elkészítésében helyből és országosan is ismert fotósok segítségét kérte.

A szerzővel készült teljes interjúnkat a hétvégi, Turmix c. térségi magazinunkban hallgathatod meg!

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó