Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Sztanyik Ferenc és Lei Gábor is lehetnek „csodadokik”

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2017-03-14 12:35:00

Immár a közönség kezében van a döntés, hogy a tavaly meghirdetett Csodadoki gyermek-rajzpályázat mely alkotásait szavazza díjazásra érdemesnek.

Hirdetés

Hirdetés

Március 8. óta ugyanis a verseny honlapján lehet voksolni a legjobbnak vélt alkotásra, amelyek készítői általában kis betegek, akik gyermekorvosukat rajzolták meg.

A közönségdíj mezőnye nagy és erős, hiszen több mint ezer alkotás közül kerül majd ki a legtöbb szavazatot begyűjtött kép.

Bács-Kiskunból kedd délelőtt még egy bajai kislány rajza vezetett 300 vokssal. Közvetlenül őt követte viszont a Dr. Sztanyik Ferencet kicsit több mint száz szavazattal ábrázoló, „Vizsgálaton” című kép, ami a tízéves kalocsai Kecskeméti Dávid Antonio munkája.

Mögötte a nyolcéves dunaszentenedeki Vargyas László Mihály, „A mi doktor bácsink” című, Lei Gábort ábrázoló rajza áll az akkori listán kicsivel elmaradva a száz vokstól.  

A közönségszavazás március 24-ig tart, hívják fel a figyelmet a szervezők.

 

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó