Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Szigorították a jogosítványszerzés feltételeit

Szerző: Korsós Éva, origo – 2014-02-26 10:20:56

Pár hónappal ezelőtt, augusztus 15-én változtak legutóbb a jogosítványszerzés feltételei, januárban azonban nagyobb hírverés nélkül változtattak egy részletszabályon.

A nyáron elfogadott módosítás úgy szólt, hogy az elméleti képzés (vagyis a KRESZ-tanfolyam) kezdetétől számított maximum kilenc hónapon belül kell jelentkezni elméleti vizsgára, ugyanezen időponttól számított egy éven belül pedig sikeres elméleti vizsgát kell tenni.


A Tanulóvezető szakmai portál szúrta ki, hogy a januárban elfogadott és februártól hatályos szöveg szerint nemcsak a vizsgára való jelentkezésre szól a kilenc hónapos határidő, hanem legalább az első vizsgán is meg kell jelenni a tanfolyam első napjától számított háromnegyed éven belül. A sikeres vizsga letételére továbbra is az egyéves határidő érvényes, ha ez nem sikerül, ismételni kell az egész tanfolyamot.
A másik fontos változás a forgalmi vizsga menetét érinti. Eddig csak a C, a D és az E kategóriánál kellett arra figyelni, hogy gazdaságosan és környezetbarát módon (figyelik a gyorsítás módját, a percenkénti fordulatszámot, a sebességváltások időzítését és a fékezést) vezessen a vizsgázó, ez mostantól az általános B kategóriában is előírás.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó