Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Sokéves tehertől szabadul meg Miske és Drágszél

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2014-12-07 12:58:16

Amint arról a napokban beszámoltunk, Kalocsának a várt összeg töredéke jutott a kormány által megítélt rendkívüli támogatási keretből. Ez a megpályázatott 150 millió forint helyett alig 25 millió forintban merült ki. Két önkormányzat azonban megyei viszonylatban is magas támogatásban részesült, nevezetesen Miske és Drágszél.

Előbbi 229, utóbbi 58 milliós összeget kapott, azonban ebből nem fognak új utak sem járdák épülni az említett településeken, hiszen a támogatás célzottan arra elegendő, hogy egy korábbi beruházás során történt nehézségek nyomán a két önkormányzat nyakába szakadt adósságállományt kinullázzák – nyilatkozta a KORONAfm100-nak Illés Attila, miskei polgármester.

Illés Attila miskei polgármester úgy véli, hogy az év végi, rendkívüli kormányzati támogatás eredményeképpen már nem kell azzal szembesülnie az adósságtehertől megszabaduló önkormányzatoknak, hogy lemaradnának pályázati vagy más fejlesztést ígérő lehetőségekről. Korábban ugyanis ez a felhalmozott hitel miatt nem kis fejtörést okozott Drágszél és Miske vezetésének.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó