Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Külföld

Plagizálás miatt lemondott a franciaországi főrabbi

Szerző: Korsós Éva, – 2013-04-12 05:03:49

Lemondásra kényszerült csütörtökön a franciaországi főrabbi, miután kiderült, hogy több esetben is plagizált, és nincs meg az az egyetemi végzettsége sem, amelyet magának tulajdonított.


 
A Nyugat-Európában legnagyobbnak számító, 600 ezres francia zsidó közösséget az utóbbi napokban megrázó botrány miatt sürgősen összehívták a konzisztóriumot, a közösség vezető testületét, amely azonnali hatállyal elfogadta Gilles Bernheim lemondását. Helyét ideiglenes jelleggel két másik rabbi fogja betölteni.

Bernheimet egy akadémikus leplezte le, aki a plagizálások gyanújának jár utána. Néhány hete megállapította, hogy a főrabbi 2011-ben kiadott, Negyven zsidó elmélkedés című könyvének több része más szerzőtől - az egykori francia posztmodernista filozófus Jean-Francois Lyotard-tól - származik.

Ugyancsak mástól emelte át egy az azonos neműek házasságáról és gyermekvállalásáról szóló értekezése részleteit (értekezésében az azonos neműek házasodása ellen érvelt). Ebből a szövegből XVI. Benedek pápa is idézett tavaly karácsonyi üzenetében.

A 2008-ban főrabbivá választott Bernheim már bevallotta, hogy "másolt, amit egyesek plágiumnak is nevezhetnek". Mély sajnálatát fejezte ki, és elismerte, hogy erkölcsi vétséget követett el.

A 60 éves Bernheim - a rá nehezedő nyomás ellenére - kedden még azt közölte, hogy nem hajlandó lemondani; a modern ortodox rabbi kijelentette, hogy ezt "dezertálásnak" tekintené. A Negyven zsidó elmélkedés című könyve kapcsán a plagizálás ügyében korábban nem ismerte el vétkét, egy olyan diákkutatóra hárította a felelősséget, akit - mint mondta, elfoglaltsága miatt - felbérelt, hogy segítsen neki a könyv megírásában.

Kiderült róla ugyanakkor az is, hogy állításával ellentétben nem tette le filozófiából a legmagasabb szintű franciaországi tanári versenyvizsgát.

(inforadio)
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó