Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Parkolópályán várakozik a Menza Kft. tartozásainak sorsa

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2018-03-02 11:11:18

A kalocsai képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén ismét napirendre került a megszűnőben lévő Menza Kft. helyzete.

A Kalocsa Menza Kft. végelszámolását végző Hartkontir Kft. nevében eljáró Frits Mártonné az ülésen elmondta, hogy a cégnek egy korábban elnyert, fenntartásában azonban nem teljesített pályázata miatt milliós visszafizetéssel is számolni kell.

Szóba került továbbá a tetemes, több mint hatvanmillió forintos beszállítói adósságállomány rendezésének kérdése is, amelyre a végelszámoló egyértelmű álláspontot nyilvánított ki, a testületi többség pedig nem szavazta meg, hogy ezt a város saját erőből rendezze.

Dr. Bálint József, Kalocsa polgármestere sajnálatát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, de ismét megerősítette korábbi álláspontját.

E szerint a város költségvetésében nincs mód a Menza-tartozás kiegyenlítésére, várják a kormány válaszát a Miniszterelnökséghez címzett soron kívüli segélykérő levélre.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó