Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Örömtánc és játékok az Óvodák Zöld Napján (FOTÓK & VIDEÓ)

Szerző: Vörös István, – 2011-06-07 11:48:35

Kedden egész nap gyermekzsivajtól zeng a kalocsai belváros. A helyi óvodák ugyanis ezen a napon tartották a sétálóutcában az óvodák Zöld Napját, hiszen valamennyi kalocsai intézmény úgynevezett zöld óvoda. Ez azt jelenti, hogy a nevelőtestület fokozott hangsúlyt fektet a legkisebbek környezettudatos nevelésére. Ennek szellemében játszottak, táncoltak és kézműves-foglalkozáson szórakoztak a fiatalok. A rendezvényt Török Ferenc polgármester nyitotta meg, aki a képviselő-testület tagjaival egyetemben lelkesen közreműködött a program megvalósulásában és fővédnökként segítette is azt.







A polgármester megérkezett a rendezvényre (fent), majd a színpadról beszélgetett az ovisokkal (lent)


A szót Katus Györgyné vezető óvónő vette át, aki beszédében kiemelte a Zöld Nap jelentőségét, valamint köszönetet mondott a program megálmodóinak és megvalósítóinak.

Katus Györgyné (fent) majd Benke Mónika (lent) szólt, kezében a "zöld manóval"

A háttérben Marsovszky Lászlóné ás Túri Tibor (fent), a picik között pedig Varga Nelli (lent)



Shakira is táncra perdítette az apróságokat

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

Ötmilliós lopás Foktőn


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó