Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
Októberben kezdődött és november végéig tart az úgynevezett őszi érettségi vizsgaidőszak. Ezen intervallumban olyan fiatalok adhatnak számot tudásukról, akik a nyári alkalommal nem megfelelően teljesítettek, illetőleg akik valamely tantárgyakból előrehozott vizsgát szeretnének tenni. Amint azt Hajdu István, a kalocsai önkormányzat közoktatási referense a Koronának elmondta, a város valamennyi középiskolájából akadnak tanulók, akik vizsgáznak az említett időszakban.
Hajdu István azt is megemlítette, hogy a vizsgázók közül többen pótló vizsgát tesznek, illetőleg előzetesen végeznek egy-egy vizsgatantárggyal, az eredmény pedig később beszámít végleges bizonyítványukba.
A sípszó után hagyjon üzenetet!