Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Napelem-erdő az Érseki Kastély mögött

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2014-07-17 13:52:38

Bács-Kiskun valamennyi települését megszólította a megyei közgyűlés, a hívó szóra pedig az érsekség is hallgatott, hogy korszerűsítse épület-energetikai rendszerét és zöld beruházás nyomán enyhítse kiadásait.

Ennek eredményeként egy kisebb napelem-rengeteget telepítettek a Szentháromság téren álló kastély mögötti, egykoron gazdasági területként használt kertrészbe, amelynek már most tervezik a bővítését. Az egész Bács-Kiskunban sikerrel futó projektet Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke ismertette a kalocsai Érseki Kastélyban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

A kalocsai érsekség napelemes beruházásának műszaki tartalmáról Meleghegyi Tamás számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a rendszer korszerűen üzemeltethető – akár távvezérléssel is és komoly megtakarításokat eredményezhet.

Meleghegyi Tamás a kalocsai Érseki Kastély mögé telepített napelem-rengeteg mellett szólt arról is, hogy miért az említett helyszínre kerültek a berendezések és milyen termelési hatékonyságot remélnek attól.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó