Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Millió dolláros beruházást jelentett be Kalocsán a Glencore-vezető

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2017-04-11 11:45:00

Hétfő délután feldíszített mozdony húzta vasúti szerelvény gördült be a kalocsai állomás harmadik vágányára.

Hirdetés

Hirdetés

A tehervonat a Glencore gyár telepéről indult, „Foktő-Cremona 1000.” felirattal, utalván ezzel arra, hogy az üzemből ez az ezredik szállítmány, amely útnak indul Olaszországba a gyár 2013-as átadása óta.

A Kalocsára érkezéskor a vonatra kötött nemzetiszínű szalagot már átvágták, a néhány percre a városban állomásozó szerelvényt pedig ünnepi műsorral köszöntötték, amelyen a két említett település vezetése, az állomás fenntartója és a vasúti pálya felelőse mellett a cégcsoport elöljárói is megjelentek – részükről hangzott el, hogy a közeljövőben a vasútra és a telephelyre vonatkozóan is komoly fejlesztéseket terveznek megvalósítani.

Az összejövetel apropójáról és jelentőségéről dr. Bálint József kalocsai polgármester nyilatkozott rádiónknak.

 

Az eseményen személyesen tette tiszteletét Juhász Csaba, a Glencore magyarországi és szerbiai cégcsoportjának ügyvezető igazgatója, akivel a szerelvény egyik vágányról a másikra sorolása közben sikerült néhány szót váltanunk.

Szűkszavúan ugyan, de bejelentette, hogy sok millió dolláros beruházások szerepelnek cégük elkövetkező időszakra megfogalmazott tervei között.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó