Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Megúszta az első influenza-hullámot Kalocsa, de...

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2018-01-21 10:59:38

Ugyan a gyerekek körében éppen megannyi vírus okoz megbetegedéseket, a felnőtt háziorvosi rendelőkben a tavalyinál kicsit jobb a helyzet.

Persze a várók nem üresek, és elő-előfordulnak felső légúti, illetve influenza-szerű tünetekkel orvoshoz fordulók, az kijelenthető, hogy a decemberre datált első járvány-hullámot megúsztuk, mondja dr. Hajdú Zoltán háziorvos.

Az már kevésbé örömteli, hogy februárban nem valószínű, hogy ugyanekkora szerencsénk lesz.

Annál is inkább érdemes lenne minél többeknek igényelni a védőoltást, amelynek vakcinái ebben a szezonban a korábbiaknál jobban fogynak – tette hozzá.

Dr. Hajdú Zoltán kalocsai háziorvos megerősítette a Réfy Anita járványügyi szakember által korábban elmondottakat, miszerint láthatóan többen élnek a védőoltás nyújtotta lehetőséggel, mint az ezt megelőző években.

Hangsúlyozta, hogy ez a szám még mindig csak közelít ahhoz a mutatóhoz, ami megnyugtató lenne, de nem sokkal marad el tőle.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó