Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Megdöbbentő bűnlajstrommal állt bíróság elé egy 21 éves férfi

Szerző: Mike Szilvia, – 2015-07-03 17:00:00

Megdöbbentő bűnlajstrommal került a bíróság elé egy 21 éves szekszárdi férfi. – tudtuk meg a teol.hu megyei hírportáltól.

Illusztráció!

A fiatalember két alkalommal is „elkötötte” nagyapja autóját, majd össze is törte azt, egy másik autóban pedig kárt okozott úgy, hogy még csak jogosítványa sincs. A második alkalommal az is kiderült, hogy túladagolt gyógyszer hatása alatt vezetett. Ha ez még nem lett volna elég, a későbbiekben ittasan, fényes nappal kiragadta egy 85 éves nő kezéből a táskáját, három nappal később pedig egy 93 éves hölgy ridiküljét is meglovasította, aki a dulakodás közepette arccsonttörést szenvedett.

A bíróság a 21 éves vádlottat rablás, súlyos testi sértés kísérlete és folytatólagosan elkövetett jármű önkényes elvételének bűntettében mondta ki bűnösnek. Itt pedig még nem ért véget a sor, hiszen elítélték közokirattal visszaélés, bódult állapotban elkövetett járművezetés és lopás vétsége miatt is. Mindezekért a férfit hat és fél év fegyházra és a közügyektől nyolc évi eltiltásra ítélte a Szekszárdi Járásbíróság. Emellett meg kell fizetnie a több, mint félmillió forintnyi bűnügyi költséget is.  Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott pedig enyhítésért fellebbezett. – írja a teol.hu.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó