Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Zene, koncert, klip

Már írja az új dalokat a Soul Asylum - idén meg is lesz az album!

Szerző: Gábor János, – 2011-03-09 10:48:54

Dave Pirnernek és csapatának, egyelőre még név nélküli új albuma, feltehetőleg az év második felében érkezik majd a zeneboltokba (és az internetre). A Soul Asylum legutóbb 2006-ban adott ki lemezt. A Soul Asylumra a legtöbben két dolog miatt emlékeznek. Az egyik a Runaway Train névre hallgató slágerük, amely méltán érdemelte ki az „eltűnt” gyerekek himnusza címet, a másik pedig az, hogy frontemberük a ’90-es években együtt járt Winona Ryderrel.



A Soul Asylum pedig az elmúlt években sem ült a babérjain. Az elmúlt években végig koncerteztek, azonban legutóbbi stúdió albumuk a ’Silver Lining’ megjelenése óta eltelt öt év. Most úgy néz ki, az új lemez megjelenéséig már nem kell sokat várnia a rajongóknak. A zenekar – állításuk szerint – gőzerővel dolgozik a tizedik albumuk dalain.

„Néhány dalt már elküldtem a fiúknak”, nyilatkozta Pirner a Rolling Stone-nak. „Most a visszajelzésükre várok. Lassan összeáll az album”.

Az énekes szerint az új anyag megjelenése a következő hat hónapban várható. A már befejezett dalok között van a ’Gravity’, az ’Into the Light’ és a ’The Streets’ c. szerzemények is.



„A lemez hangzása nem lesz hasonló az eddigi számainkhoz. A dalok sokkal inkább hasonlítanak azokhoz a zenékhez, amelyeket a jövőben majd játszani szeretnénk. Most határozzuk meg az új irányt. Szinte az összes vokált a New Orleans-i udvarom végében felállított pici stúdióban készítettem. Így sokkal önállóbban tudtam dolgozni. Az emberek valószínűleg azt hitték, többet nem hallanak felőlünk, de inkább csak arról van szó, hogy a saját szabályaink szerint készítjük a lemezt” - mondta Pirner.

Zsuzsi - music.hu
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó