Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

FM100-blog

Lóhússal töltött Reggeli Gyors - de volt krokodil is!

Szerző: Gábor János, – 2013-03-01 16:37:36

Lévén már annyi helyen felütötte a fejét a lóhús-botrány Európában, úgy gondoltuk jobb lenne kicsit körüljárni, és még inkább: megkóstolni! Utóbbi nem jött össze - egyelőre, de pótoljuk, hiszen Németh József, a Magyar Gasztronómiai Szövetség Dél-Alföldi Régiójának elnöke - útban a Hungexpon nyílt kalocsai kiállításra - hallgatta a műsort, és ránk csörgött azzal a hírrel, hogy hétfőn hoz egy kis kóstolót (KATT az első lejátszóra, a cikk alatt!)...



Ami pedig a hazai lóhúsfeldolgozást illeti, vannak éllovasai, például a törökszentmiklósi Surjányhús Kft. A cég vezetője, Tóth Tibor szerint keresett a kolbászuk, de azért feltétlenül nem nevezné fergeteges sikernek. A szakember több érvet is felhozott a közembernek idegenül hangzó termék mellett, és elemezte azt is, hogy Európának mi baja volt a lóval vegyített marhahúspogácsákkal. Lényegében csak anyagi megfontolásból "hígítottak" vele - káros hatásai nincsenek (második lejátszó)...



Akadt viszont egy olyan étterem is, amit a Mustang Ló Steak nevezetű étele miatt nem tudtunk kihagyni az interjúk sorából; ez a budapesti Buffalo Steak House. A vadnyugati stílusú vendéglő viszont nem csak külsőségeiben és a lókínálat miatt érdekes, hiszen az étlapon találtunk afrikai struccot (!), kengurut (!!), sőt, krokodil steaket is (!!!). Az exkluzív kínálatról és annak sikeréről Dezső Gábor konyhafőnököt kérdeztük (harmadik lejátszó, alább)...

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó