Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Lesz, aki az űrbe mehet a Szigetről

Szerző: Korsós Éva, – 2013-08-09 14:32:51

Antropometria, konfliktometria, spirometria és barokamra – többek mellett ezeken a vizsgálatokon vannak már túl a Sziget Fesztiválköztársaság közép-európai űrkiképző központja űrutazó aspiránsai.



Hat országból ötven fiatal érkezett a Sziget űrkiképző bázisára, hogy fizikai és szellemi megmérettetések után kiderüljön, hogy országonként ki az az egy, aki az év végén az Axe Apollo globális űrtáborában, az USA-beli Orlandóban részt vesz majd egy kiképzésen, s talán tagja lesz majd annak a csoportnak, akik a végén az űrbe repülnek.

Az űrhajósjelölteknek komolyan meg kell “szenvedni”. A fiatal asztronauta-jelöltek az első két napban egészségügyi vizsgálatokon estek át a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórház szakorvosainak felügyelete mellett. Az űrutazó-jelölteknek részt kellett venni egy fogászat-, és egy belgyógyászati fizikális vizsgálaton, Azok az aspiránsok, akik valamilyen probléma miatt fennakadtak, nem mehettek már a barokamrába, ahol komoly kihívások várták fiatalokat: emelkedés imitálás oxigén maszkkal 5500 méter magasságig, 2-3 perc után süllyedés 4000 méterre, innen maszk nélkül süllyedés 40 méter/sec sebességgel  a földre.

A jelölteknek vizsgálták a látásélességét és átestek színlátás és látótér vizsgálaton valamit szemnyomás mérésen. A kecskeméti kórház szakorvosai ezután antropometria, spirometria vizsgálatok alá vetették a fiatalokat. Az antropometria az ember fizikai méreteivel foglalkozó tudomány, míg a spirometriai vizsgálatok során a tüdő funkcióját mérik. Majd a pszichológiai és neurológiai vizsgálatok mellett jött a vesztibulometria, ahol forgószékbe ültetve a jelöltek esetleges egyensúly-zavarát szűrik ki.

Az egészségügyi vizsgálatokon tehát már túl vannak az aspiránsok, de ezzel még nincs vége a megpróbáltatásoknak. A héten még fizikai és szellemi kihívások sorainak kell majd megfelelniük, és szombatra kiderül, kik utaznak majd a NASA központba.

(hvg)

 
A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó