Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Lázár nyilvánosságra hozná az ügynöklistákat

Szerző: Bneu Edina, – 2012-03-18 14:54:19

"Ki kell zárni a magyar közéletből a kommunista rendszer működtetőit, felelőseit" - mondta a Magyar Hírlapnak.

A katonai és a nemzetbiztonságot veszélyeztető jelentéseken kívül minden, az ügynökaktákkal kapcsolatos adatot nyilvánossá kell tenni, és párthovatartozás nélkül viselni kell a következményeket - mondta Lázár János a Magyar Hírlapnak. A Fidesz frakcióvezetője szerint amíg nem lépünk, ez a terület a magyar demokrácia gennyes sebe marad, és a beteg állapota napról napra csak rosszabbodni fog.

Gazdasági sikereket is csak úgy tud az ország elérni, ha a társadalom is begyógyítja a sebeket, kibeszéli a múltat, megnevezi és elítéli a bűnösöket. Lázár János azt mondta: az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az indítványát. Mint mondta, elutasítják, hogy az LMP mindent, így a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő és a katonai dokumentumokat is közzétegye. "Azt meg egyenesen pofátlannak tartjuk, hogy a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatájának, egy kommunista kollaboránsnak a leszármazottja terjeszti be az LMP javaslatát" - fogalmazott a frakcióvezető.

Lázár János szerint az érintettek közéletből való kizárása kapcsán magyar utat kell választani. Azt mondta,a nemzetközi példákat alaposan megvizsgálva magyar megoldást kell találni.

Kövér László házelnök a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában azt mondta, nem hiszi, hogy van még olyan titok, amiről a fátyol eddig nem lebbent fel."Én az egészet egy gumicsontnak, egy számomra, engem mérhetetlenül bosszantó álvitának, pótcselekvésnek tartom" - jelentette ki a házelnök.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem lehet egy huszárvágással megoldani ezt a kérdést, úgy válaszolt: az élet sokkal bonyolultabb, semmint, hogy vannak fekete-fehér megoldások. "Szerintem azok a sommás állítások, azok a sztereotípiák, hogy itt már mindenki, mindenhol, mindent megoldott, egyedül mi nem tettük ezt meg, ezek egész egyszerűen tévedések" - fogalmazott. Ez merő tévedés, a környező országok sem oldottak meg semmit jobban, mint mi - mondta.

(MTI)

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó