Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

A régió hírei

Közvetlen a járószint alatt tárult fel temető

Szerző: Vörös István, koronaradio.hu – 2016-10-07 12:20:00

Néhány centivel a föld alatt csontvázakat találtak a Szentháromság téren.

Hirdetés

Hirdetés

Így szólt a szerkesztőségünkhöz is eljutott városi szóbeszéd, amely a kalocsai érsekség által vezetett térrekonstrukció kapcsán terjedt szájról szájra.

Felkerestük a beruházást irányító szakembert, aki megerősítette, hogy valóban meglepően magasan, a régészeti, negyven centiméteres mélység felett már emberi maradványok kerültek elő a földből.

Vörös Márta főegyházmegyei főépítész azt is elmondta, ennek milyen következményei lehetnek a nagy erővel folyó kivitelezési munkálatok jövőjére nézve.

 

Vörös Márta, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye főépítésze a Szentháromság téri háborús emlékmű mögött feltárult temetőrész kapcsán megjegyezte, hogy a temetkezés idején minden bizonnyal mélyebben voltak a sírok.

Hozzátette, hogy ezek létezése minden bizonnyal már a tér korábbi rekonstrukciója során is tudott volt.

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó