Retro_Matiné
KORONA fm 100

Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu

|

Segíthetek bal
Segíthetek jobb kicsi

Belföld

Több mint 9.500 magyar cég szűnt meg idén

Szerző: Tőzsdefórum, – 2014-04-05 12:12:00

Az év első három hónapjában 9.583 cég szűnt meg Magyarországon, ez 50 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. Ezzel az első negyedév cégstatisztikai szempontból a második legrosszabb negyedév lett a magyar gazdaság történetében, az elmúlt 12 hónap pedig a valaha volt legtöbb megszűnést hozó egy éves intervallum lett. A 12 hónapra visszatekintő megszűnési mutató március végén 36.580 céget mutatott, szemben az egy évvel korábbi 27.625-tel, ez 32,5 százalékos növekedésnek felel meg.

Hígul a kínálat

„A megszűnések magas száma önmagában még nem jelentene problémát, a szigorodó jogszabályok ismeretében ez várható is volt, az újra megugró cégalapítási arányok viszont már elgondolkodtatóak. A friss cégalapítások három tényező miatt ugranak most meg: a lassan beinduló gazdaság új szereplőket csábít a piacra, a tömeges felszámolások a szigorodó jogszabályok ellenére is új cég alapítására ösztönzi a vállalkozókat, és közrejátszik az is, hogy az új Ptk. hatálybalépése előtt sokan szerettek volna a régi feltételekkel céget alapítani. A cégalapításokat akkor tekinthetnénk biztató jelnek, ha az első tényező, azaz a piac felfutása generálja, de a kapcsolati és címkapcsolati hálók elemzéséből kiderül, hogy az új szereplők döntő többsége köthető korábbi, adósságot hátrahagyó cégekhez, így az új vállalkozások csak a cégstruktúra további hígulását jelentik és nem minőségi bővülést” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

A megugró cégtörléseknek és alapításoknak köszönhetően az Opten – CFI (mely egy adott időszak alatt alapított és megszűnt cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működő cégekéhez) ismét megugrott az első negyedévben – a tavalyi azonos időszaki értékhez képest körülbelül kétszeresére.

 

Forrás: Opten

A végelszámolások nem növekedtek

A megszűnési hullám azért nem ért véget, mert a 2012-ben nagy számban indított felszámolási eljárásokat lezáró cégtörlések száma még mindig magas, miközben egyre több új típusú kényszertörlési eljárást is befejeznek a hatóságok. A végelszámolások száma továbbra sem növekszik, ami szintén azt igazolja, hogy a szigorodó jogszabályok és az új Ptk. egyelőre nem rettentették el a vállalkozókat. Sokan nincsenek is tisztában a változó felelősségi körökkel, vagy kivárnak a jogszabályok gyakorlati alkalmazásával, ez azonban idővel megváltozik, így az év hátralevő részében a végelszámolások és cégátalakulások számának lassú, de fokozatos növekedése várható. További részletek ITT!

A sípszó után hagyjon üzenetet!

Ezt olvastad már?

KELL: háromkerekű kétkerekű


Facebook Twitter YouTube Instagram SoundCloud
Csamangó