Telefon: 78 KORONA
SMS: 30 2 KORONA
E-mail: info@koronaradio.hu
A kalocsai képviselő-testület legutóbbi tanácskozásán a grémium jóváhagyta, hogy a hosszú távú közmunka-program keretében 18 főt foglalkoztassanak fél évig.
Ugyan a kapcsolódó előterjesztés ismertetésekor dr. Bálint József polgármester elmondta, hogy eredetileg 26 főre pályáztak, örülnek annak is, hogy 18 embernek munkát adhatnak, még ha ez a lehetőség egy év helyett csak hat hónapra is szól.
A napirendi pont tárgyalásakor Simon Zoltán képviselő vetette fel, hogy fontosnak tartaná, hogy az oktatási intézményekben korábban dolgozó két közmunkást továbbra is biztosítsa az iskolák számára az önkormányzat. A polgármester ígéretet tett a kérés kivizsgálására, azonban megjegyezte, hogy örömmel együttműködnek az iskolákkal, és erejük szerint segítik őket, viszont visszafelé nem ezt tapasztalják.
Mint mondta, kérték az intézmények segítségét abban, hogy az étkezési díjak beszedését oldják meg „házon belül”, amelytől az intézményfenntartó elzárkózott, így más módon kellett rendezni az ebédpénz beszedésének dolgát. Bálint József hangsúlyozta, hogy bizonyos helyi kérdéskörökben örömmel venné a konstruktívabb közös munkát az iskolák részéről.
A sípszó után hagyjon üzenetet!